Versek a vágyakozásról
Most szegény háztól, hol az úr magános,
Így telik. Majd tán vidorabb napunk lesz,
Lilla ifjasszony ha jövő karácsonyt
Érheti vélem.
Láng emészti keblemet
Láng, nem mondható,
Szenvedély, nagy és örök,
El nem oltható.
Te szép halászleányka,
Hajtsd partra csolnakod;
Jőj, s űlj le oldalamhoz,
És nyujtsd nekem karod.
A napsütött parton állott a pásztor,
a hőtől átfűlt földre bámula,
s a sárga, pörkölt, égő pusztaságból
zöldes sörénnyel tört ki a Duna.
Mióta megnyílt lyány-eszem,
Sok legényen járt szemem,
S víg maradtam.
Észrevévén vágyokat,
Fellobtattam lángjokat,
S elszaladtam.
Gondolj egy asszonyt szépséginek ifjú tavasszán,
Vénus után milyent irhatna Apelles ecsetje;
Álmélkodva csudálja írígy szem teste szabását,
Színén liliomok hava játszék rósa tüzével...
Még szöszke, bájos volt, anyányi gyermek,
felvette mégis a nehéz vasat,
de Gyöngyvér árnya a nyomába lengett,
hogy gyenge szíve majdnem meghasadt.
Hol dereng az éden?
Lány csillag szemén.
Hol jó kéjelegni?
Szép leány' ölén.
A zápor ömlik; nem megyen misére,
S nem láthatom, mint lépdel, ablakomból, -
Nem, mint pillant rám, titkon-kedveltjére.
Sok súlyos álom háborít gyakorta
amilyen álma senkinek se volt
és lelkem mint az óriás retorta
amelyben egykor Isten főztje forrt
Százszorszép, erika, orgona, gyöngyvirág
bimbóznak, illatoznak kertünkben gazdagon -
ez ám a tavaszi verőfényes világ!
kettőzik napsugára a szomszéd ablakon.
Ama diós tanyából
Egy kis vidor leányka
A vízre vólt, s edénnye
A kútba visszacuppant.
Annuska lelkem!
Szeretsz-e engem?
Szeretsz-e engem, szép kökényvirág?
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra, -
ne nézd, mit mond az irigy világ!
Amynt
Laurám nyomát e zőld fák
Alatt keresem:
Ah, szóljatok, nimfák!
Hol van jegyesem?
Hol van, hol van jegyesem?
Essőre hajló nyári délután.
A mama köt. Juliska gombolyít.
Az írnok úr ül némán és bután,
karján tartva a pamut szálait.
A mama bólint. Lágyan hátradül.
Kezéből a kötés lehull.
- "Kisasszony, végre, végre egyedül..."