Udvarló versek
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a gond, a bánat,
Mikor - az ég tudná, mióta -
Megint szivből nevetni láttak.
Tudod a dalt a dús királyról?
Mindene volt, mit szem, szája kívánt,
Egy volt a világon, egy csak a másé
S az tette komorrá az árva királyt.
Haragszom rád, mert fürtöd fekete,
Haragszom rád csalárd kék szemedért,
Mely rám oly bűvös láncokat vete,
Haragszom rád, kegyetlen ajkidért.
Nem kell nékem senki fiának tetszése
Csak a te tetszésed,
Kincses ház nékem a magam szegénysége
Mikor te értékled.
Szelid arczczal,
A' minőt Murilló
Fest az angyaloknak, -
Lelkemnek ha megjelensz:
Ugy vagyok miként a' gyermek,
Kinek éji álmodását...
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e kéz,
És e hókebel és e picin édes ajak?
Szép szavaim, ha hiú volnál, csak puszta hizelgés...
Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Ne süss nap, oh ne süss!
Ne süss oly keményen,
Az én kis liljomom
Az erdőbe mégyen.
Rózsa illatával
Kented hajadot,
Csillogó harmattal
Mostad arcodot.
Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében gyors villámok rejlenek,
És te, lányka, reá mosolyognál:
A legszebb verőfény születne meg.
Az Ősz, melybe ellátogattál
Kiváncsian és vágytalanul,
Késő s még sem a régi kopár Ősz,
Melyre már csak a Tél hava kell:
Melyre Tavasz és új igéret ez.
Ó' ha rózsabimbó volnál
A' tavaszban, a' tavaszban:
Sugár lennék, mely kinyitna
Illatárban, illatárban.
Virrogass, oh szeplőtelen
Hold! én velem ez éjelen;
Most nem hamvazza szűz téjjel
Festett fényed fellegéj el.