Versek a természetről
Lába nyomán kizöldül a fű,
Hol fuvolázva elhalad,
Pille repül, cserebogár zsong
Énekelnek a madarak.
Rossz szememről egy nagy könyvben
Míg megkérdem a tudást:
Jó tanácsot nem lelek, de
Kapok új szemgyulladást.
- Kis virág, siess virulni,
Nincs neked csak egy nyarad;
Ha te elhullsz, majd virít más,
Szürke a föld nem marad.
Fölmentem a hegytetőre
S lejöttem a hegy tövihez:
Fenn a föld már kővé mered
S lenn a szikla porlani kezd.
Zöld a mező, foly a patak,
Hűs árnyakon madár-zene;
Van-e, ki benned, oh tavasz!
Piczi fehér felhő
Arany búza felett,
Széles szekereken
Hordják az életet.
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Elsárgult fák levélzetére
Hull híves őszi permeteg,
Az est homálya ködbe olvadt, -
Szívem' tavasz-vágy szállta meg.
Fázik a boszorkány,
Vékony kis ruhája
Testét nem takarja,
Elfagyott a szárnya.
Jön a tavasz, jön a tavasz, nyilnak a virágok,
Kint a réten serény, munkás méh-rajokat látok;
Döngicsélve egy virágról másra iparkodnak...