Szerelmes versek
A nő szive, ha büszkébb mint szerelmes,
Önző, hiú lesz, számító s ravasz;
S a férfi szív, ha büszkesége elvesz
A szerelemben: gyáva és pimasz.
Letűnt ifjúságom édes arany álma,
Hervadt szivtavaszom első ibolyája.
Éltem hajnalának első harmatcseppje.
Szivem gyöngyvirága, lelkem nefelejtse.
Elsötétült egem egyetlen csillaga.
Mely lelkemre áldást s malasztot ragyoga,
Téged feledjelek?!
Lázas álmaimban
Angyal szállá hozzám,
Egiektől édes
Üzenetet hozván...
A rét szereti-e
Jobban hűs patakját,
Vagy patak a rétet,
Melynek életet ad?
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors nagyon elágazik.
Közel, távol, mélységbe, magasságba
Szertefuttatja gyökérszálait.
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon enyészet,
Szemlátomást jön a halál
És távozik az élet.
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int...
"Kimozdult a kapufélfa, Bandi te!
Mi vágta föl a porondot körüle?"
- Csikós legény volt ide át,
Az kötötte hozzá lovát
Gazd'uram!
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A szerelem hangja
Nem pihenhet még le,
Lankadó tűz mellett
Meghatóan, szépen,
Pásztor furulyája
Kesereg az éjben.
Sinek, az utolsó kocsi ablakából nézve
Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
Bár rokon fémből öntetett a társa:
S bár néha boldog, mert látszólag páros:
Egyedülség a szívnek valósága.
Ketten ültek a tavaszban,
Csupán ketten, kedvesen;
Hallgatták az estharangot,
S imádkoztak csendesen.
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró Májusok
A Sohsem-Nyugvás szent nevében.