Szerelmes versek
Lyány ült a hold fényében,
Felé ment a legény,
Lyány függve kétségében,
Örömben úszva én,
Várt és körűltekintett,
Meglát, remegve intett,
S elömlék kebelén.
Miért dobog, miért feszűl,
Miért zajog, miért örűl
Ma ekként kebelem?
Hisz' a világ nem változott,
Nincs új virág, új csillagot
Sehol nem lát szemem.
Szerelem nélkül, hogy lehetne szép
Az élet annyi sok bajaival?
Te völgy, hol hőbb a nap és olvadóbb a hó,
Tél hamarább fut, nyár tovább pihen,
És szebb virány közt lüktet a folyó,
Te völgy, e szóra oktatsz; Szerelem!
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
Előttem e virág
Nagy kedvességben áll.
Halottnak tettetem
Magam elébb, utóbb,
Hogy megtudhassam azt,
A mit most nem tudok -
Az a titkos kis lány,
Az az én kis rózsám,
Majd csak magára vall
Ott a koporsómnál.
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Illatos virágival:
Kedvesemnek karjain,
Ugy szeretlek kis kosár!
Balatonba hálót vetek,
De halat nem keríthetek.
Hej! ha Bandim velem volna,
Tudom, hálóm többet fogna.
Pelyhek, pelyhek: könnyű néktek!
Sohse fáztok, sohse égtek.
Mindig lejjebb szálltok;
könnyű néktek szállnotok.
Szélvész! el ne ragadd a szelíd fa virágait; önként
Hullnak azok lassú hervadozással alá.
Az Ősz piros virágait
Ismeritek, kis lyányok, akik jöttök
S félős, nevető vágyakkal köszöntök.
Lányka! miért ez elázott arc, e harmatozó szem?
Mért e fájdalom? e szív dobogása kiért?
Veszek egy százrétü fekete köpenyt,
alája furcsa bíborszín ruhát;
föléje fekete kalpagot, puhát.