Szerelmes versek
Bészállván az Halál némelly fogadóba s Kupídó,
Ott eggymás mellé nyílaikat letevék.
Akartam Atreusnak
Vitéz két magzatit,
Akartam énekelni
Kadmus nagy dolgait;
De lantom csak szerelmet
Kezdett reá zenegni.
Kinek láncon keze-lába,
szomorú az éjszakája.
Kezem-lábam nehéz láncon:
nagy is a szomorúságom.
Jer, kies tavasz! bocsássál
Éltető lehelletet,
Hogy kihalt mezőnkbe lássál
Újra vídám életet.
Ha most nem édes énekem,
Ha nincs is abba hév s tűz:
Ne félj, - legyen borom nekem,
Meg egy szerelmetes szűz...
Láttya Hímen a' vak Ámort
szerteszéllyel tébolyogni
a' bozótos réteken.
Csipős az éj és a huszár
Busan lép fel s alá:
Ő az, ki a gyöngyéletet
Fennen magasztalá.
Szerelmes odátskát
ne kivánny tőlem,
mert Amor' fortéllyát
utállya versem.
A' szeretet csupa lelkekben gyakorollya hatalmát,
's a' dühödő kéjnek rút tüze barmot igáz.
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis fiú mit árthat?
Azt gondolám magamban,
Csendes, szelíd, mosolygó
Gyöngéded, édes ajku,
Tegzet visel, de nem sért,
Mert anyja őrzi, s vígyáz...
Bazsarózsa-lugasban
ült a jó leány,
oldalánál a vitéz
Butter Flórián.
Mindennap elmultával,
Képed messzebb esik:
Mint kertem szélfuváskor,
Levéltül fosztatik.
Istenem! Istenem! Oh Egek! mit tegyek?
Sírjak e'? Nyökjeké? haljak e'? vagy legyek.
Utólján most hallám szavát kedvesemnek,
Ki egyedül vala reménnye éltemnek.
Kérdik: miért fedem
Kendőbe szememet,
Mikor egész világ
Ugy megnéz engemet.
Mintha volna a liget könyűje,
Tiszta gyönggyel ömlik a patak;
Partjain az ifju nefelejcsek
Bokrosával felvirítanak.