Szerelmes versek
Bár régi vicc, de elmesélem.
Eddig nem hallották talán.
A hőse - ah, mily megható ez, -
Szegény világtalan leány.
Csak Lotti bájol engem szép szemével
S ha szenderegve rózsakebliben
Merengek szívem lágy érzésiben,
Ámornak égek én szelíd tüzével.
Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá, te kedves,
E lángszivtől szeretve mint valál...
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Búcsút vett húsz esztendő,
Sok multtá lett már
Ami vala jövendő:
Az idő eljár.
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Pirongatol, édesanyám,
Mért néznek a legények rám:
Azért néznek, mert szemük van,
Szép a legény, ha csintalan.
Phryne az ég havánál
Fejérbb alakkal ígéz:
Corinna barna bőrét
A nyár szeplői jegyzik...
Tavaszi zápor... bús barátom,
fáradt vagy és szomoru, látom:
tán sírhatnál - nevetek én!
No bizony, ilyen nagy legény!
Manci velem szemközt üle,
Mosolyogva rám tekinte,
Vérem, jaj, mint felpezsdüle!
Be jól esett, te kislyány,
Zsendült cseresznye szemmel
Zsendítni a szerelmet.
Be jól esett az első
Piross epert pirossabb
Szácskádhoz illegetnem.
Ifjú tolla Ámor nyilának,
Serdűlő bajusz! idvez légy!
Sok szerelmes csókok párjának
Felibe prémkoszorút tégy;
Míg a finnyás nyári lepkéket
Torzos tarlód el nem inti,
Vagy míg a göndör szőröcskéket
A tél dérrel be nem hinti.