Szerelmes versek
Balatonba hálót vetek,
De halat nem keríthetek.
Hej! ha Bandim velem volna,
Tudom, hálóm többet fogna.
Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit bután
Esős, áprilisi hajnalt,
De még jobban délután,
De még jobban későn, éjjel:
Ilyen a tavaszi szív.
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis fiú mit árthat?
Azt gondolám magamban,
Csendes, szelíd, mosolygó
Gyöngéded, édes ajku,
Tegzet visel, de nem sért,
Mert anyja őrzi, s vígyáz...
Fürge kis menyecske
Aranyos kedéllyel,
Szeretlek én téged
Lelkem örömével,
Gyönyörűség nézni
A te fürgeséged,
Gyönyörűbb a szívnek
Nagy jókedvüséged.
Miért dobog, miért feszűl,
Miért zajog, miért örűl
Ma ekként kebelem?
Hisz' a világ nem változott,
Nincs új virág, új csillagot
Sehol nem lát szemem.
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A szerelem hangja
Nem pihenhet még le,
Lankadó tűz mellett
Meghatóan, szépen,
Pásztor furulyája
Kesereg az éjben.
Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a havat.
Tél volt. Fehér, szomorú éjjel,
Amikor szivem rád akadt.
Áldott legyen, ti most nyíló leányok,
Ki közületek szerelembe bágyad,
S testével és édes, tüzes sóhajjal
Melengeti az árva férfi-vágyat.
A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál meg nekem,
Minden tetszelgő ábrándoknál
Igazabb jóm, egyetlenem.
Ítélet van most fönn az égen,
Nézi a bámész föld nagy mohón.
A nap képe úgy elfeketül,
Mint ember arca a bitón.
Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.
Phryne az ég havánál
Fejérbb alakkal ígéz:
Corinna barna bőrét
A nyár szeplői jegyzik...
Kérdik: miért fedem
Kendőbe szememet,
Mikor egész világ
Ugy megnéz engemet.