Szegénységről szóló versek
Szószéken az öreg pap,
Mint egy apostol, áll:
A "tékozló fiu"-ról
Fenkölten prédikál.
A májuseste lázas ritmusára
szerelmesen bokáznak most a margaréták.
Tragédia lejárta rég magát,
Lássunk mostan egy kis komédiát!
A szegény legénynek
Furcsa az ő botja,
Nem oda üt vele,
Ahova gondolja,
Szegény az ő dolga.
Dalost temetnek csendesen,
Toronyban semmi hang -
Ha gazdagon fizettetik,
Beszél csak a harang.
Szegény szüléktől származám,
Kimondhatlan szegény vagyok,
Az élet minden birtokom,
És én még is boldog vagyok.
Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.
Gyászének kísérte szegény házból a koporsót,
Udvart és a szobát tárva hagyák üresen.
Hull a völgyi lakos, s fagyökérből gyúrja falatját.
Fűrészpor-kenyeret falna, ha lenne neki.
Gyáva henyélőknek másoltam sok pörös aktát,
Mert másként éhség dönt vala sírba utóbb.
Mikor először lépsz az iskolába,
legyen arcodon Jézus nyájassága:
szólítsd köréd a kisgyermekeket,
és símogasd meg kezecskéjüket.
Szende szopós-borjat cipel a pór kurta kötélen
Szolgabiró úrhoz, aki előtt pőre foly,
S kéri, fogadja el azt. A teins úr kérdi haraggal...
Három ember, szegény ember,
megy az úton. Szól az első:
a legfelső
Úr is csak a szegényen ver.