Szabadságról szóló versek
Minek panaszkodsz?!
Hogy rosszul bánnak itt veled,
A szidalom a kenyered.
Késő éjjel s a kora hajnalon
Igát vonszolsz, akár a jó barom.
Én nem vagyok bálványimádó
S az ércszobor előttem holt anyag,
A benne rejlő eszme bár kiváló
S körülte bár ezrek tolonganak.
Merész a szó, de ám kimondom:
Republikánus vagyok én,
S gyülölöm azt a szabadságot,
Mely koronát hordoz fején.
Engem egy perc ki nem elégít,
S hitem alig van a jövőre;
Nem bírom egy lét szenvedésit,
És ezer vágy űz, hajt előre.
Ha lesz ezer, aki a zsarnokságnak
Örök, nagy harcot esküdött,
És kész rohanni bizonyos halálba -
Ott leszek az ezer között!
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Nemes barátot lelni,
Ki éltét osztja velünk,
Kit mindenkép kedvelünk,
Oh, nemde boldogság?
A végtelen birodalom helyett
Adának néki egy kis ketrecet!
Táncra, fiak, hadd vigadjunk
Isten igazában,
Ne legyen ma bú vagy bánat
A magyar hazában.
Szálljatok ki, szálljatok ki
Elnyomott szellemmadarkák,
Magyar ember gondolatját
Hangjaitok hadd mutassák.
Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Áldott legyen emléke a
Márciusi ifjuságnak!
Kibontották összegöngyölt
Zászlaját az igazságnak.
Üdvöz légy, Március! Köszöntlek!
Villámot szór szemem, szivem remeg.
Öröm s harag vív énbennem tusát
Dicsőjtve március nagy idusát;
Homlokomon kigyúl a büszkeség,
Szivemben düh és bosszu tüze ég.
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.