Sorsról szóló versek
Gyöngyhuszár volt Miklós bácsi
Hajdanában,
Oroszlánként viaskodott
Sok csatában.
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Az én utam nem híves
Csöndes tanyákra visz,
Hol békés, néma szántók
Lassú esőre várnak.
Bepaskol a szemembe
Májusi fa-virágot
Ez a tavaszi vihar.
Könnyű a kacér ágnak,
Könnyű a fa-virágnak.
Halottak-e már a halottak
Bennem és künn-künn, szerte-széjjel
S volt-e Élet, vagy csak megloptak
Bennünket
S a Sors csak meglopottat büntet?
Nekem, pajtás, úgyis mindegy,
Farkas esz meg, ördög esz meg,
De megesznek bennünket.
Pihenni? - nem, még nem lehet.
Ne álmodjék ki él, tehet!
Az élet fájó küzdelem,
A végperczé a győzelem.
Folyóvá lett: hát áradnia kell.
S a sorsa két part közt folyatja el.
Magányos út, november, éjszaka,
Koromsötét.
Valaki jön mögöttem,
Súlyosan jön:
Hallom léptei döngő ütemét.
Ki akarta, hogy megtagadjam,
Örök Sionát messzehagyjam
S visszakolduljam öregen
Magamat ismét únt kegyébe?
Láttam, megindult a tavasz, illatos
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
Reszketve megnyiltak virági
Harmatosan, s ragyogó kebellel.
Egy kromlech áll magánosan
Bedgellert völgyiben,
Alatta tört fegyver között
Egy welsz vitéz pihen.
Füstös gyárkémények árnyékából jönnek,
kiszikkadt göröngyű szomorú mezőkről,
rongyosság kíséri életükön végig,
nyavalya és éhség sorvasztja a testük,
de szemükben izzik jobb jövő tudása
s lázadás a sorsuk rossz gazdái ellen.
Barátok, brávók, hívek, ellenek,
Kiknek tetszettünk és tetszett tetszeni
S evoé, még az asszonyok is
Elmaradoznak.
Most szeretnék egy förtelmest zuhanni
A Semmibe
S minden készet nemesen másnak hagyni.