Sorsról szóló versek
Rám néznek és minden rendben van:
"Nagy valaki ez, vagy nagy senki."
Csupán azt nem kérdi senki sem:
Gyűlölni kell-e vagy szeretni?
Bekötöttem a szemed
És most találj hát meg, Sors:
Húnyósdi, buvósdi
Másképpen nem lehet,
Nem lehet és nem lehet.
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Köszönöm mégis, hogy láttam siroccót.
A leszakadó hullám-emelet
Párkányának tört tajték-cirádái
Horzsolták lelkemet.
Ezt akartam: végső leszámolást:
Mostantól fogva nincs hozzá közöm.
Békét kötöttem sorssal és világgal,
Letettem én a fegyvert csöndesen,
Beszélgetek madárral és virággal,
Szerelmem is már csillagszerelem.
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors...
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors,
Megrongált keblemet,
Vagy teremts bele uj erőt,
Teremts uj életet.
Ó meddig, meddig léssz velem
könnyek hajója: bánat?
- A végtelenbe mész velem! -
igy válaszol a bánat.
Gyásznak és örömnek
Kerte a világ,
Kéjrózsák teremnek
Benne, s búvirág.
Az esős napok árnyasán zuhannak
és felhő hirdet lomhán szállva kárt,
de akinek a szíve jól ver, annak
a hosszú átok s híg felleg nem árt.
Bátran megálltam fegyver fegyver ellen,
Nagyok haragjától nem rettegék,
De kétkedém, elég erős-e lelkem,
Hisz férfitől ez csak kötelesség.
Erdővidék az én hazám,
Katonának szült az anyám,
Zöld erdő zúgásán,
Vadgalamb szólásán
Nevelt fel jó apám.
Az ágon függ remegve
A zöld levél,
Körűlte vígan szállong
Az esti szél.
Ó, nem ez voltam én, higyjétek el,
szent isten, én nem ezt akartam!
Kiáltom, ha kiég is ajkam,
hogy hazugság az, amit énekel.