Sorsról szóló versek
Kérded, kedves emberem,
E titok mi részbe áll,
Hogy legkedvesb címerem
Egy elharvadt rózsaszál...
Búsuljon a ló, elég nagy a feje
De mit töröm fejemet? hiszen nemcsak engemet érdekelnek
A gond s a sok bajok is, ily szomorún mások is énekelnek.
Alig vagyon, aki oly nagyon örülhessen,
Hogy néha ne kesergene keservesen...
Mi tüzel, hogy újra forrsz?
Kóstolót a duska sors
mindenből adott, és jól tudod, ha
tengereket adott volna, az sem
lenne több, mint ez a kóstoló...
Engem nem tudtak eloltani:
élek és itt vagyok, itten!
Pedig nagy világ-szelek elé
emelted hős, vak, kicsi gyertyád -
mit akarsz velem, Isten?
Ha így kanyarodik a sorsunk...
Ha így kanyarodik a sorsunk
egy pillanatra eltakarja
szemünkből a jövőt.
Vannak arcok, melyeket a fátum
Már előre kijelölt magának,
Mosolyukban fájdalmas lemondás,
A szemükben megriasztó árnyak...
Békét kötöttem sorssal és világgal,
Letettem én a fegyvert csöndesen,
Beszélgetek madárral és virággal,
Szerelmem is már csillagszerelem.
Mily messze vagytok, emberek,
És én is mily távol vagyok,
Valami titkot keresek,
Az életet, mely elhagyott.
Nemzett József Áron,
szappanfőző, aki már
a Nagy Óceánon
szagos füveket kaszál.
Egy vak koldus ül a körút robajló
Sötét aszfaltján, hol nyüzsög a boly,
Hol hajsza tart és hol hajtott s a hajtó
Egyként lohol s a lét pezsg, mint a bor.
Ez elfáradt fej mélyen meghajol már
A sors előtt, mert mindig jó a sors,
Ezt vallja Zrinyi és így zsong a zsoltár,
Szívem, te lázadó vagy s most lakolsz!
Egy spanyol földmives sirverse
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
ültetne krumplit harmadába
s nincs szabad föld egy kapa se,
s csomókban hull a hajaszála
s nem veszi észre maga se?