Önismereti versek
A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehez szív, - csak egy kéz, mely ád...
Mégy hát te is, előre! jelszavad,
Már úti terved kész, csak egy baja...
Nem vagyok én nap, se hold,
Vagyok egy kis csillag,
Mely a sok millió közt
Szemérmesen ballag.
Én édes semmiségem,
Ficánkja bús magamnak,
De nézem s szívvel nézem:
Merre ragadnak
Világ-veszettség dühei.
Költő vagyok csak, semmi más,
Levél, ki elszakadt a fáról,
Repíti vágy és álmodás,
Hajnalba hull az éjszakából.
Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast,
El kezd ugrálni a' finom gyümölcs után,
De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket...
Sebtében eddig irtam;
Két hóra nem kevés;
Most, ím, erőt vesz rajtam
A régi csüggedés.
Ne adjatok rám aranyos palástot,
Nem kell a gyémántos korona,
De vigyétek a víg csörgő-sapkát is
S tarka köpenyeg sem kell soha.
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!