Önismereti versek
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
Király lovagja.
Fegyverem
szelíd, szomorú, tiszta nézés,
mellyel az éjt is megverem.
Félek. Nem a kísértetektől,
Mert kísértetek nincsenek!
Félek. A jövendő rémektől
Lelkem beteg!
Költő vagyok csak, semmi más,
Levél, ki elszakadt a fáról,
Repíti vágy és álmodás,
Hajnalba hull az éjszakából.
És sokszor megfogom a kezedet,
akárcsak egy idegenét,
és sokszor a szemedbe meredek,
és a szemed egy kút, hideg, setét.
És mély.
Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Ne adjatok rám aranyos palástot,
Nem kell a gyémántos korona,
De vigyétek a víg csörgő-sapkát is
S tarka köpenyeg sem kell soha.
Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.
Esős, bántó, ködös volt - Május,
E Fagyba - botló, léha hónap
S rossz lelkü pötty - városi uccán
Sárban hordtam a lobogómat,
Mért érzem én azt oly gyakran
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?
A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehez szív, - csak egy kéz, mely ád...
Egy otromba nagy Papagáj ki rontván ketreczét,
Megyen egy berekbe, hogy magának, társai'
A' több madárkák seregökön rangot vegyen.
E' végre követi a' hamis Tudósokat,
Tekintetökre, és hangjokra nézve is.
Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast,
El kezd ugrálni a' finom gyümölcs után,
De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket...