Munkáról szóló versek
Din-don, din-don, din-don, din-don;
cseng a pöröly, kalapács;
Dan-dén, dan-dén, dan-dén, dan-dén:
én vagyok a kis kovács.
Szépen száll a szegénység,
szállhat könnyű szívvel,
kit más táji könnyű sor,
kit betegség hí el.
Nini, ez a három kis lány
fejét mire adta!
Seprőt fogott mind a három,
a kis eszemadta!
Csak erősnek fizet a dicsőség szép bért,
Gyávának a laurust soha nem juttatja,
Trónusát veszélyek őrzik, s e szent helyért...
Mindig biztattál, jó apám:
Kövessem mesterségedet,
Mondtad, hogy mészáros legyek...
A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,
Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, hireket.
Egész világ künn a szabadban,
A város csöndes, néptelen;
Sötét lebujban, egy sarokban
Ülök görnyedten idebenn.
A juhásznak furulyája
Búsan szól,
Bús dalt tanult erdőben a
Madártól.
Készen vagy már kotsis - oh de ti tselédek!
Kiket mint hű gazda iparodva véddek,
Szorgossak legyetek minden dolgotokban...
Mint egyszer, -
haragudjon, avagy
nevessen az ég:
vidáman fütyörészni,
mogyorópálcával
csapdosni a bokrok leveleit
s napszállat után
hanyatt feküdni a forró füvön...
Zümmög a méh, döng a légy
Tercsi lelkem, hova mégy?
- Kenderföldre dolgozni,
Kendert nyűni, szaggatni,
Kendert adom a tónak,
Tó után a tilónak,
Tiló nekem majd szöszt ád,
Szöszt meg adom rokkának...
Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,
Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Hajnal. Dudolva ballagok
hazafelé sok apró-cseprő
dallal szivemben. Rámköszönsz,
te szegény, piszkos uccaseprő.
A búzát vágja sok szilaj legény
- Marokszedő leány halad nyomukba -
A síma réz-orcájok kipirulva.
És villog a nap kaszájok hegyén.