Versek a mindennapokról
A nagy városra lankadt csend hajolt,
Az utcán elcsitult a nesz,
Ezüstöskék ottfenn az ég; a hold
Órája ez.
Enyhe szellő suttog halkal,
Már homálylik az esthajnal.
Estcsillag félénk sugára
Mosolyog le a világra.
Novemberest. A város szélén járok.
A Kőrös fázik. Egy kutya ugat.
Az íves, bordás, nagy vasúti hídra
fakó bánatot ejt a napnyugat.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Csodás vagy éj!
Ruhád sötét, de bűbájos lepel,
Nyugalmat, enyhet és gyönyört lehel
A kunyhóban altatsz könnyet, sohajt,
A gazdagnál költesz tivornya-zajt.
Csodás vagy éj!
Szereted a' bort és rumot,
Botoztatni szintúgy szeretsz,
Hosszú kaputba jársz - viczczelsz,
De azon csak magad nevetsz.
Van-e nálad jobb oh kártya,
Zsebemben nincs tán kétforint,
Azonnal kétszáz is lehet,
Ha fortuna reám kacsint.
Ezeradta csaplárosa,
Kancsóját penész nyaldossa;
Bort bele, ki lelke vagyon,
Szomjúhozom szörnyen, nagyon!
Ha hallom a pásztordudát,
Midőn reggel felébredek,
Lelkem egy érzés hatja át,
S én új életre serkenek.
Az esti imát már végighadartam.
Tekintetem nagy, bolyhos szárnyon röppen.
Egy éji pille zümmög még csak halkan
A ráfonódó lámpaszőtte körben.
Eljött megint a tegnapesti szél,
az ég kékje megint gyöngyszínre olvadt:
megint egy éj, megint egy hosszú éj
s mögötte vár megint egy hosszú holnap.
A halványhold szépen süt,
Toronyóra éjfélt üt,
Várromon a' bagoly huhog,
A' zölderdőn vihar suhog.
Zi-zi, zü-zü! Zörög-zireg
Egy kis szunyog-csipet.
Vért szívni, szúrni szállt ide.
Nem értem a kis mérgesét,
No, mert szunyogbeszéd
Nem hallik messzire.
Rám nem várnak biztos kézzel megácsolt
egymásból nyiló holnapok.