Versek a kedvesemnek
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam...
Szeretlek, mint a gyökerét a fa
és mint az ajtót a küszöb
és mint a pompa a királyt.
Mint játékot a gyermek, úgy szeretlek.
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Te vagy az élet szent igenje,
Lázongások elpihent csendje,
Termékenyítő, gazdag béke,
Viharvert lelkem menedéke.
Simogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A gőgös Ady minden dacos gőgje.
Nincsen máshol csak Pápán van, Pápán, a'
Szent természettől remekelt Diána;
Szűz királynak, 's kis istennek
Kell ismérni már ezt ennek-
Utána.
Most olyan szép vagy és én érzem,
hogy talán meg se súghatom,
hogy milyen nagyon is szeretlek.
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess ki mást, de engemet szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne keresd,
Itt van urad s parancsolód: szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
Könnyeim peregnek,
Szívem majd megszakad,
Kimondhatlan öröm
Édes terhe alatt.
Szép szűz! mikor szivem deli
Pompájú képed' képzeli,
Dobog akkor, 's kis gunyhója'
Falát frisebben koczolja.
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák...
Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget...
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.