Versek a jóságról
Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is...
A jóság abrosza kibomlik.
Dúsan terül a vendégasztal...
Kit ver az élet, vagy becézget,
Mindenkit anyásan marasztal.
Be szép: a jó:
Tavaly a Hűvös-völgyben
Szakadt a hó
S olyan szép volt
A jóval nem törődni.
Legyenek áldva mind, a kik
Szivemet összetépték.
Ne ingereljen bosszura
Engem soha kevélység.
Szegényt ha látsz, ne fordulj el tőle,
Szegd meg a kenyered és adj belőle.
Ha könnyet látsz, törüld le menten,
Ne légy fukar a várt könyörületben.
Ha boldog akarsz lenni igazán,
Adok neked, szívem, egy jó tanácsot:
Ne fuss, kérlek, a boldogság után.
Gyötör a jóság; gondja tűrhetetlen,
Jó éjszakám volt - csend van a szivemben,
Vidám a regg s az asszony gondja - kény.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
E világon hír, dicsőség
Tesz boldoggá sokakat,
Élveket nekik magas rang,
Fényűzés és pompa ad.
Maya, rettentő diadalmas Maya!
Hányszor nyultam remegő lázas kézzel
Bűbájos könnyű fátyolod után!
Koldust, ha látsz, és látsz bizonnyal,
Ajtód s szíved ne légyen zárva;
Fejed ne fordítsd el iszonnyal.
Mert rongyos, piszkos a ruhája.
"Ez elment vadászni"... Nem kellett! Csúf mese!
Vagy a kicsinek is, vagy a többinek se!
Mind édes testvér, vagy mind mostoha.
És mért haljon meg a nyulacska?
Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebélyes vadalmafa;
S hogy testemből jóllakhatna
Minden éhező kis gyermek
Árnyaimmal betakarva.
Terítsetek csak ma is eggyel többre,
A jóságkapu legyen nyitva,
Ki tudja kiket sújt az élet ökle?
Ki áll az éjben kitaszitva?
Még gyermek létemben hallám e szép mesét:
Egykor a víz s a szél s a becsűlet
Bujókást kezdtek játszani.