Versek az irodalomról és a költészetről
Ír az apa, ír,
Telik a papír.
Meg sem áll, míg el nem végzi,
Jankó pipiskedve nézi
S bámulja szörnyen,
Ír az apa, ír,
Telik a papír.
Ki hallgatá most a költők dalát?
Midőn egész földön fegyver csörög,
S a nép szava istenként mennydörög:
Ki hallgatá most a költők dalát?
Ejnye, mi az isten haragja!
G... is a verset faragja;
Már van neki egész saraglya,
Nem tudja majd, hogy hova rakja,
Kár, hogy a Pegazust befogja...
1
Mikor már minden szín elillant:
este felsrófolom a villanyt...
Tetszünk-e majd, szomorú múzsám,
Olyan mindegy ma már:
Hogy a piacnak gúnyos nevetése
Vagy borostyánja vár,
Olyan mindegy ma már.
Lelked beteg, s a költés benne gyöngy;
Jól értsd meg, nem csigából drágagyöngy,
Fagyöngy a legsiványabb tölgytetőn:
Madárfogó a gyermekek bogain...
A bölcsesség, a fórumon friss koszorút fonat,
Világokat temet a gladiátor,
A költő versén szakad a könnyzápor.
Szerkesztettél, kritizáltál Osvát,
Egy is elég rá, hogy megkövezzenek...
Mi mind ott voltunk: sorsos testvérek,
Mikor a vér- és könnytengeren keresztűl
A halott kedvet hozta a hajó:
Megölték, ahogy az élet igéit
Hirdette, vidáman és félelem nélkül:
És eltemették. Évek, emberek, szörnyüségek.
Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, o honfi!
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld...
És te csapást költél? te csapás magad, a legerősbik,
Melyet nemzetnek küld boszujában az ég.
Nótáim, én árva rigóim,
Vesszetek. el: nem tudtatok
Harsogni elég gőgösen,
Kacagni elég boldogan
Hangotok bamba hódolóin.