Hűtlenségről szóló versek
Mit nekem hab! mit nekem vész!
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.
Ő mást szeret, mást én is, s lángolással
Mind ő, mind én. De Ámor ránk mosolyga,
S a két szerelmest összefűzte egymással.
Többé reá se nézek!
Nem kell nekem személye!
Hűségtelen Corinna! -
Előbb miket nem ígért
Mézzel folyó beszéde!
Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Ismerem már szívedet.
Nincs helyed buzgóságomnál,
Mert megszegted hitedet.
A tiltott szeretők sokakba kerülnek,
Hát a szobalányok mennyit elemésztnek.
Hervadj, hervadj száradon,
Mit nevetsz reám?
Nincs kinek letörjelek,
Hervadj, violám!
Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés?
Fáj ajkadon a gyehennaparázs?
A lüktető, vad viperamarás?
Ez a fél csók s fél kétségbeesés?
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.