Hiányról szóló versek
Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat...
Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji szürkület,
és a sötét mezőkre nézve,
szóltam: "Mi rossz tenélküled."
Mikor sóhajtasz, sírsz távoli tájon,
itt széldulásos, viharos az éj,
s engem kerül az álom.
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Mit hozott az öreg póstás?
rózsaszinű levelet!
rózsaszinű kis levélben
a te fehér lelkedet!
Kóborol Juliska
Utczáról utczára -
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak...
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak,
Feljött már a szelid esthajnali csillag.
Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?
Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.
A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
Gyepen hever a juhász,
Szépen legel nyája,
Nem jő, kire régen vár,
Kedves kis rózsája.
Fényben fürdik a Dunakorzó,
Budapest mulat, Budapest nevet
S a vén Lánchíd dalolni hall
Uj éneket.
Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az arcodat szememből.
Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Haladt és partot ért a sajka,
Kiszáll a vándor s tovavész:
Gazdátlan, evezője rajta,
De, ki vezesse, nincs a kéz.