Gyászoló versek
Kötöttem rózsa koszorút,
Szépet, pirost, háromsorút,
Szeretett rózsámnak adom -
Hogy feltűzze vasárnapon.
Márciusi szellő, Szabadság szellője,
Szárnyaidon szállok ki a temetőbe.
Megállok egy sírnál néma áhítattal,
Könyezik a szemem, nem bírok magammal!
Nyitott koporsóban ott fekszik a párja,
Csókkal édesgeti, ébreszti, - hiába.
Fellobbanó gyertya sárgás rezgő fénye
Halvány világot hint a halott felébe.
Halkabban szóljon az ének,
Még halkabban a panasz;
Hagyjátok a szendergőket,
Minek vón felverni őket,
Vájjon, mit használna az?
Az az óra, vidám óra,
Feltámadt sötét valóra
És örökké itt marad...
Vígan voltam. Hittem, jól vagy,
Meg is feledkeztem rólad
S nem sejtettem azalatt,
Hogy te távol város végén,
Betegeknek menedékén...
Csendes sötét éjjel, meglepett egy álom,
Idegen az élet - holtak után vágyom.
Barátok, rokonok voltak körülettem,
Éltem javát velök de rég' eltemettem.
Magyar föld nyílj meg! valaki kopogtat,
Bocsásd be ezt a halhatatlan holtat,
És zárd a kebeledre őt,
Ki koszorús fejét öledbe hajtva,
Hozzád simul és néked visszaadja,
Mit tőled vett: az ős erőt.
Piroska Testvér
A földben s az égben,
Te por a porban,
Fény az üdvösségben -
Anyámmal együtt ugye megbocsáttok,
Hogy nem hintem a sírotokra mind
Ágyam mellől e tengersok virágot?
A rózsák: ez volt minden örömed.
Tavalyi rózsák hulló levelét
Gyüjtötted, gyüjtögetted
Dobozba pergetted a szirmukat
Titokzatos, tűrő, halvány mosollyal,
Szelíden, szépen, - ki tudta: minek?
Koporsó-párnának.
Rég beomlott sziklavárak
Felépülnek könnyedén,
De ott porlad, a ki meghalt,
Sülyedt sírja fenekén.
Most virággal kezemben
És bánattal szivemben
Egy sirra de jó volna
Hivőn letérdepelnem.
Vándor, ki csak álorcás arcát látod,
Mikor vigan mesél és boldogan,
Halkan köszöntsd a jó bohémbarátot,
Kinek szerette szép halottja van.
A nóta tán virágról szólott,
Mely elfonnyadva hullt a porba...
A rongy-falakra ráborultál,
Zokogtál, sírtál fuldokolva...
Kétes uton jártál, kevesektől értve, s ha célod
Nagy vala, elfedezé azt kor előtti halál.
Búsan búgó bús gerlice
Elrepülne messze földre,
Messze földre, zöld búzába,
De nem szálla zöld búzába,
Hanem szálla konkoly ágra;
Konkoly ágát kopogtatja,
S kedves társát siratgatja:
- Társam, társam, édes társam...