Gyászoló versek
Szelíd, okos lány volt. Kevélyen, árván
panasztalanul járkált mindenütt,
s a hófehér párnákon úgy feküdt,
mint Vénusz oltárán a gyenge bárány.
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Főgenerál Gróf Nádasdy Ferenc halálakor
1
Hová hanyatlasz, virágzó hazánk?
Hát már nem tud más, csak bu, jönni ránk?
A sárguló kertfákra néz
Egy halvány szép nő ablakán;
Az őszi nap leszálla már,
Gyászló, sötét az éjmagány.
És akkor zuhogott, csattogott, villámlott
S akkor kerültem messze szobámat
És akkor őrjöngtem, szidtam a világot
S akkor tiport legjobban a Bánat.
Anyjának, Barbarának sírfelirata
Élete inkább, mint főpap fia tette hiressé
Azt, kit e márvány föd: Barbara volt a neve.
A láng ellibbent a sötétben,
amint betört a szélroham,
de mi már hallgattunk is régen,
mint az öregek, komolyan,
nekünk nem mondott semmi újat
az a hirtelen zivatar,
belénk nem csapkodtak a gallyak,
minékünk nem volt ravatal...