Féltékenységről szóló versek
Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.
A cica szép kis fehér állat,
de boszant engem szűntelen.
Én csupa illem vagyok nálad:
ő rád ugrik, a szemtelen.
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám! vagy deli termetét
átilletve magasztalod,
jaj! hogy duzmad epém! hogy löki véremet
a' szív! Meghalványodik
töstént arczolatom, háborodott eszem
elhágy; nedvesedik szemem,
's gördűlő könyeim, bárha tagadgyam is...
Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda,
Benne halavány sör, nem piros bor járja,
A nagy asztal mellett sváb legények ülnek,
Egy verklis valami
Nótát köszörülget.
Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,
Szeretem a fákat.
Örömmel fogadják, suttogva altatják,
Aki bús, ki fáradt.
Phyllis haragra gerjed,
S bosszút kiált fejemre,
Ha Chloe néha csókot
Nyer homlokára tőlem;
S ha Chloe mást ölelget...
Ne féltselek?
Hát parancsold meg,
Hogy ne nézzen rád senki férfi
Mohó asszonykivánó szemmel;
Pillantásában ne üzenjen
Vágyódó vijjogó szerelmet;
Ne lássa meg királyi melled,
Rengő csipkés vonagló vállad...
Féltésemnek fátyolával
Édes arcod hadd fedem be,
Hogy ne vesssen bájad üszköt
Férfiszívbe, férfiszembe.
Nagy gyanúd van lányka: hogy kivüled
Szép magadhoz mást is szeretek,
S szívedet mi gyakran fojtogatják
Ily csalékony, balga képzetek. -