Emlékezésről szóló versek
A rózsák: ez volt minden örömed.
Tavalyi rózsák hulló levelét
Gyüjtötted, gyüjtögetted
Dobozba pergetted a szirmukat
Titokzatos, tűrő, halvány mosollyal,
Szelíden, szépen, - ki tudta: minek?
Koporsó-párnának.
Ha kihullok dermesztő századomból...
Mostanában
sokat járok a középkorban
alázatos, kopott kámzsában.
Nyugszik a völgy szenderegve
Est pirul le ormiról -
A torony csengő lakója
Régi hangon szólva-szól.
Hangod zenél a szél szavában
A hársak közt a vén hegyen,
A fülemüle-csattogásban
A zugligeti réteken.
Egyszer volt, hol nem volt -
Mi van szép a múltba?
Hogy vissza nem jöhet,
Hogy idejét múlta!
Ahol járok mindenütt csak
Sűrű, édes ákácillat
Láthatatlan ébresztője
Délibábos álmaimnak.
Őszi verőfénynek
Csillogó sugára,
Mosolyogva tűz rá
Szobám ablakára.
Sas voltam egykoron, magasba' szárnyaló,
Miként a szélvihar szilaj, erős, szabad!
A kék azúr derült világa volt hazám,
A honnan a sugár, a fény, a tüz fakad.
Vidéki város. Őszi napsütés.
Szitáló csendben kong riadt lépésem.
Minden kapuból ottrekedt kacaj
köszönt elém a mult ködén keresztül.
Ha majd ismét eljön egy karácsony,
milyen szép lesz a hó, az öröm,
a csúf szívek is szépek lesznek,
amint cukorkát visznek másnak.
Marengo, Jena, Wagram, Austerlitz...
Egyszer mindenki volt Napoleon:
Uralkodó nagy, vagy kis dolgokon.
Miért próbál kép vagy szobor
Lelkemből kilopni téged?
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?
Eltüntél, el s ah örökre tüntél!
Gyönyörrel telt kora szép éltemnek.
Hányszor édes örömöket szültél
Szent lángokra felhevült keblemnek.
Be szép a város ilyen messziről,
A látóhatár távol peremén.
Olyan szép, mint a szép emlékezet,
S oly ifjú, mint a fiatal remény.
Hattyúfogattal jön már a gálya:
Távol tavára
Most készül szállni hercegasszonyom.