Emlékezésről szóló versek
Elfolyt a méz a köpűből,
A köpű is romba:
Beléesett egy vén medve
Világfájdalomba;
Dirmeg idébb, dörmög odább,
Hangja szép goromba:
Hej! nem így volt, más világ volt
Fiatal koromba!
Dalok, csatárok, lángoló dalok:
maradjatok itt és beszéljetek,
ha meghalok!
Midőn az est bibor sugára
Bucsúzva száll a kék hegyen,
S elcsendesűl a völgy magánya,
Kedves! reád emlékezem.
Félszázad siet el sirodon, hantját letiporva,
S emlékedre közöny fátylát boritá, feledést szőtt.
Emléked már oly ódonan aranylik...
Ha este véle búsan bíbelődöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn...
Bármelly csekély légyen ezen adományom,
Emlékezz meg rólam kedves Tanitványom,
S mivel erkölcsidet mindétig szerettem,
Egy-két szent sohajtást tégy, kérlek, érettem.
Telek jutnak eszembe, telek,
régi, kemény, csillagos telek,
murijáró szép falusi utcák,
deres bajszok s nagy piros fülek.
Hahó, éjszaka van,
Zúgó vadonban őrület - éj,
Hahó, ez itt a vaáli erdő:
Magyar árvaság,
Montblank - sivárság,
Éji csoda és téli veszély.
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.