Versek az életről
Mint a hattyú, szépen és bután
Csendben uszkál dolgai után,
S róka én a parton itt lesem,
Meglapulva, bújva, éhesen.
Pogányok üdve: érlelő nyár,
Nyüzsgő világ, por és salak -
Én, bús faun, karom kitárom
És áldalak, megáldalak.
Én ragyogásom fátyollal fedem
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.
Ma valaki tréfált velem,
Boros, mámoros éjjelen
Elém-állt, mellére csapott:
"Kuruc Ádám deák vagyok."...
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.
Pharao, Élet, örök Nagyúr!
Egy rabszolgád fohászkodik hozzád -
Bocsáss, ha szava átokba fúl.
Fekete ördög,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Kerget a Gond, a
Fekete ördög.
Oh ti csalárd képek, tündérek és tünemények,
Forgandó esetek, és csupa képzeletek!
Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék lapra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.
1
Mértem az országot, vizeinek kísérve futását,
És utat a csüggő sziklafalakba törék.
Elfeledém, hogy utam bizonyos, s hogy amennyi nekem kell,
Amint megszületém, mérve lön a kicsi föld.
Nekem talán így kellene:
Csak vándorolni a világon át,
És nem maradni egy helyütt sehol
Három napnál tovább.
Mikor a Harc kegyetlen, égő lélegzete elállt
és hajnal szürkült a mocsarak fölött, amerre dúlt a vész,
és keletről csöndesen fölétek hajolt a nap, szomorú szanitéc...