Csókról szóló versek
Kis méh! te a füvet, fát
S virágokat leped,
Hogy édes kelyheikből
Gyüjthessed mézedet.
Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod élén
S egy csókom haragod fellegit elzavará.
Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.
Az a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam tőled, -
Az a tűzcsók még mostan is
Égeti az agyvelőmet.
Hogy csókot kértem, elpirult,
S komolylyá vált a kedvesem,
És kezét tiltón felemelte:
- Hova gondol... nem... sohasem!
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
Szememből is kinézheted.
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Hallgass, édes, egy kicsit!
Aludtam; 's álmodozni kezdék
már prósaszóval, már dalokban:
Kloét festék le álmaim.
Réten voltam
Rózsám mellett,
Gyüjtögettünk
A mint kellett.
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe rajta,
Fehér, pirulni nem tudó...
Soh' sincsen virradatja.
Szenvedtem érted,
Szép kedvesem,
Sokat szenvedtem
Oly szívesen,
Hisz pályabérért,
Minő te vagy,
Nincsen fáradság
Eléggé nagy.
Álmodj, kis galambom,
Nyíló rózsakertről,
Csalogány daláról,
Drága kedvesedről.
A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út szalad:
fehér karod - fejemhez.