Búcsúzó versek az élettől
Hadd haljak úgy meg, hogy megleltem,
hadd haljak úgy, hogy átöleltem...
Ma hatvankét esztendeje annak,
Mikor engem megtettek Johannak...
Könjebséget érzek szörnyű gjötrölembe
Az egj vigasztalás elbágjat szívembe
Hogy már nem sokáig leszek ez életbe...
Én meghalok, eressz el:
Itt hagylak egy kigyult kereszttel,
Mint Krisztus távozom.
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S repkény karjaival tartja ölelve hiven...
Majd csöndbe fagynak a dalok...
Majd csöndbe fagynak a dalok,
a hősiség eloldalog,
irgalmat kérnek a balog...
Kedves lányka! ha sírhelyemet meglátni jövendesz,
Szőke hajadból egy fürt legyen áldozatod.
A régi vágyból, régi lángból
Alig maradt egy sugaram,
Virágszakasztó, dalfakasztó
Időm lejár, ah, oda van!
Kerepöl a szarka
Házam tetején:
Vendég jön. Vendégnek
Vajh, kit várjak én?
Érkezik már éltem vég szempillantása,
Kitelt lelkem agyag s romlandó szállása;
Megunta zsellérjét! kifogy erejéből...
Hazai domb lesz vagy idegen árok
Bús sirom fűve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd...