Búcsúzásról szóló versek
Beúszva ifjuságunk habjait,
A szép folyam közös csónakja vitt.
Oh! ki tőlem, s bút nevelő szivemtől,
Mint hiú árnyék, el akarsz szakadni,
Nézz, midőn elmégy, panaszimra vissza,
Nézz, de ne sajnálj.
Amíg elérsz idáig a gyertyánoson keresztül,
kiálts néhányszor,
halljam, hogy jössz,
halljam a hangodat.
Kicsim, holnap már elmész s itt marad
A Halálból egy oly kicsiny darab,
Amennyi voltál nékem:
Cirogató, édes asszonyfiók
S csókoló ellenségem.
Sóhaj egy messzement barát után
Tarka levelek takarója alatt
aluszik már a holt táj.
Elhagyta meleg, jó pajtása a nap,
fejénél most a hold áll,
hidegen dobja sápadt sugarát
a hallgatag őszi tetőkre;
emlék ez a fény már, csak a régi barát
halvány, holt tüzű tükre.
Legény lettem, édes anyám,
Szellemednek tündér szárnyán,
Oda hagytam lágy kebeled;
Édes anyám, isten veled!
Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.
Ha válni kell, váljunk el,
Úgy mint két idegen,
Kik elébb soha egymást
Nem látták, édesem.