Búcsúzásról szóló versek
Isten hozzátok!
Vitéz barátok!
Kikkel míg harcoltam,
Testvér voltam.
Háromszor füttyentett az aradi vonat.
Elviszik, elviszik már a huszárokat!
Majd ha elbucsúzunk
Kedvesem! emlékűl
Szakaszsz ki egy rózsát
Szived érzelmébűl...
Fogj - be kotsis, útam most kell siettetnem;
Aztat hogy lehessen életben érhetnem,
Kiért világ minden hivságit megvetek,
Ha szolgalatjára hívemnek lehetek...
Jöttem hozzád kedves társ bútsumat venni
Mert hü gerjedelmem üz tőled elmenni;
Máriámat mentni megyek a' haláltól,
Őnéki köszönöm, hogy hivsége által
Élem e' kesergő megunt életemet,
Annak egy szava is enyhitti nyögtemet.
Készen vagy már kotsis - oh de ti tselédek!
Kiket mint hű gazda iparodva véddek,
Szorgossak legyetek minden dolgotokban...
Néktek is Barátim egy jó egészséget
Akarok mondani; mert azon hivséget,
Meljel mindnyájatok hozzám viseltettek...
Mit busuljak e világon
Más miatt szüntelen?
Hogy ha én senkit se bántok,
Más mit gondol velem?
Könnye csillog, arca nedves,
És borongva feltekint.
Lengve sötét part árnyai közt a csolnak amott száll;
Nyúgoti fenyvek alól szél s hab utána rohan.
Indulóra pörg a dob, szól
A harsona.
El hát innen más vidékre,
Fel katona!
Hozd ki édes rózsaszálom
A lovamra a kantárom.
A lovamra kantárszárat,
Magamra meg' csókot, százat!
Katonák mennek! Katonák mennek!
Az utca zeng, az utca árad.
Minden szem lobog, minden szív dobog,
A félelem szégyenülten sápad
Hallatára léptük zenéjének,
Mely bátor, erős, teli ritmusú,
Mint egy régi, hősi, harcos ének.
Sárika szentem, drága unokám,
Édes kis mókus, hallgass ide rám.
Én nemsokára innen elmegyek
Oda, hol nincsenek völgyek se hegyek,
Örömek sincsenek se bánatok. -
Ne sirj, hogy nagyapa hűtlen itthagyott,
Vigyázni fog reád, ha senki se vigyáz,
Utána ne emésszen téged semmi gyász...