Versek a barátságról
Ha néha ilyes szót kockáztatok:
Hívebb barátod nincs mint én vagyok,
Kétes mosoly leng ajkadon, - talán
Szokásos bóknak nézed azt csupán.
Nemes barátot lelni,
Ki éltét osztja velünk,
Kit mindenkép kedvelünk,
Oh, nemde boldogság?
Néktek is Barátim egy jó egészséget
Akarok mondani; mert azon hivséget,
Meljel mindnyájatok hozzám viseltettek...
Köszöntő versek egy Barátom’ Névnapjára
Ha bár kemény tsattogással
Hulnak az ég kövei,
Bár zúgjanak mormolással
A' Foljóknak vizei
Bár az édes
És negédes
Kristály patak' tsergése
Tsergedezzen...
Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiut,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Fordul a világ, kiborúl alólam.
Megkapaszkodtam peremén egy dombnak.
Kis ház, börtönöm vagy-e? csillagnéző
tornyom-e? Barlang
Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?
Míg puhán hord a csapodár szerencse,
Számoson kelnek s csakhamar barátid;
Majd ha nagy finnyás öliből kihajtand.
Mind eloszolnak.
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Drága sarkantyút, vagy arany keresztet;
Sőt arany gyapjat, fejedelmi címert,
Jó barátimnak nagy örömmel adnék
Tiszteletekre.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Bóldog korodba', látod,
Igen sok a' barátod.
Szorúltt korodba', látod,
Igen kevés barátod.
Nehéz jó barátat,
Szives igaz társat
Találni;
De tőle nehezzebb
És keservessebb...
Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak, barátom,
Hogyha valamiért haragszol,
Szívesen bocsánatot kérek
S szeretném, ha most velem jönnél,
Megnézzük majd a favágókat
S leheverünk együtt az erdőn,
Fejünk fölött hullámzanak a lombok...
Héj, jó fiúk! be sok bajt
Kell érni e világon;
Meg hány ezernyi bosszút
Kell nyelni a becsüllet
Útján bakácsolónak.