Versek az apaságról
Ma Isten háta mögé leskelődtem,
megállva egy domboldalon
a halkan suhanó időben.
Vedd szárnyaidra mesemondó szellő
A május minden ékességeit:
A fényt, a dalt, az áldást és a csendet,
S ahová küldlek, oda, oda vidd.
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer -
Az isten áldja meg!
Csodára szomjasan ragyog a szemem
lombok zöld fényében s túl fákon ormokon
túlvilági fényességgel tünedeznek
mosolyognak rám a felhők.
Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák, s olykor egy országos...
Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltűnsz, szaladsz.
Két szürke lófej néz be gyakran
Álmaim fátyolablakán,
Két bamba rémség... s közte roppant
Hóhérolóm, apám. Apám.