Álmokról szóló versek
Arcomat éri
hajnali fény
és sírva, remegve,
zokogva, nevetve
álmodom, álmodom, álmodom én.
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Álmodtam egy álmot,
rég volt, réges-régen;
ébredő tavasszal
künn a faluvégen.
Milyen furcsa álmam volt az éjjel!
Lyányka, te megszúrtad szívemet,
És belőle minden vér kifolyt; de
Minden csepp vérből egy rózsa lett.
Fülembe cseng egy kábító, komor szó,
csillagtalan, homályos éjidőn.
Agyam szorít, mint egy fehér koporsó,
vérem kavarg habozva, rémítőn.
Az égből egy angyal, egy öklömnyi szőke,
Éjjelenkint mindig leszökdös a földre.
Álmomban lágy gyolcsot szőttél,
Oly elomlót, mint a köd.
Csak libegett, nem suhogott
Holdas ujjaid között.
Azt álmodtam, hogy már nem élek
s nem élsz te sem;
egymástól távol, idegen temetőn
fekszünk némán.
A hófehér vánkos oly lángoló,
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.
Most jertek velem, kicsi álmok,
Bolondos, drága álmaim!
A jövő csókot integet
S én odaviszlek titeket:
Jertek, jertek csak, álmaim!
A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.
Álom, feledtető pihenés!
hosszu a nappal, súlyos a bánat,
jön az éj, tün az éj, már sápad a hold
s vergődve esengek utánad!
Álom, álom, édes álom,
Suhanj végig szempillámon,
S ráterítve csoda-fátylad',
Népesítsd be éjszakámat.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Amint éjféli órán
Az álom szárnya ért:
Álmomba jaj, de jó volt,
Az isten tudja, mért.