Versek az álmodozásról
Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.
Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
Átrohanok könnyű szívvel
Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.
Óh, pírban fürdő
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű város.
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Hogyha pályád ellenébe
Küzd az álnok vad gőgjébe,
S tőrt hány minden lépteden;
S nincs ki nyújtson hív oltalmat
Vészhozó ösvényeden...
Bár a végzet azt akarta,
Hogy szegény fiu legyek -
Kedve jó pillanatában
Szép kis kerttel álda meg!
A milliókat átöleltem,
Átkarolám a végtelent;
Ragyogó fényben, égdörejben
Éreztem az örök jelent.
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
A napot is legjobban szeretem,
Midőn legelső ténye megjelen,
Ám ő, a végtelenben valahol
Még távol kóborol.
Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!
Büszkén kanyarga széditő magasban
A bérc szülötte, a királyi sas;
Majd a felhőkbe rejté termetét, majd
A földre szálla játszi könnyüséggel.
Komoly gyászfátyol leng völgyön-hegyen,
Erdő, mező borongó csatatér...
A léleknek, mely sebzett száz helyen,
Csöndes szobácska most világot ér.
Álomvilágba vitt a lepkeszárnyam.
Álomfolyondár fonta át szívem.
S mint szálltam, szálltam, messze szálltam:
Nem látta senkisem.
Hol vagy, hol vagy? Eddig még csak
Álmaimban láttalak,
Élsz-e, s ha élsz, olyan vagy-e
A minőnek álmodlak?