Versek az álmodozásról
Mikor hegyek közt jársz bolyongva,
Nem látsz a büszke bércoromra:
Ott lenn a völgyek rejtekében
A legszebb csúcs is észrevétlen;
De nézz csak vissza messze tájrul:
Szived megdobban, szemed ámul:
Mily diadallal kéklik égre
A fátyolos bérc bús szépsége...
Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!...
Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
Foszlányai a sugárteli délnek, -
Lengő, testetlen árnyak már, - nem élnek.
Egy hídon mentem át, az Izvoron.
Furcsa hidacska volt:
Két szál fenyő,
Csak úgy, egymásba róva,
Az Izvor lent dalolt.
Dalra, dalra, néma húrok!
Lengj előmbe, ideál;
Hagyd hevűlni képzeményim
Égi fényed bájinál.
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
A fantáziám madaraira
Lappangva les egy láthatlan íjász,
Hervadó lelkem ős-bozótja közt
Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
A sápadt égből kék vér harmatoz.
Tudja a jó isten,
Én megházasodám,
Kedves magyar lánynak
Lelkemet odadnám.
Nem volt az én elindulásom
A gyáva fiu utnakindulása,
Kit dédelget és széltől őriz
Dus kényelemnek féltő siratása.
Mondjátok óh, hogy van-e dúsabb
És van-e mégis nyomorultabb
E koldus-gazdag földtekén,
Miként az álmok fejedelme,
A vágyak óriása, én?
Tizennégy éves most a kisleány.
Kedves komolyság hamvas homlokán,
És nyilt szemében acélos derű.
Egészen anyja arca volna tán...
A kis leányom
az éjjel nyöszörögve felriadt,
és pityeregve panaszolta,
hogy megint "olyat" álmodott.
Hogyha véletlenűl utadba téved:
Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!
Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled
Kutatva, látva egy mélyebb valót.
Fehér papírból készitek hajót,
Gondos kézzel vízre bocsátom.
Benne küldöm féltett virágom
Idegen tájra.
Repülj hajó, kicsiny hajó.
Hajnali kellemü fény
Hinti mosolygva sugárát,
Melyre az ifju remény
Rakja le fellegi várát;
S édes irányra feszülten
Nézi magas remekét;
Érzete istenesülten
Fölleli biztos egét.
Ó, mondd,
Ha későn, s ha őszi harmat,
Levelek hullása, daru távozta után,
Egyszer,
Egy kék hajnalra, arany délre, piros estre,
Vagy egyetlen órára csak -
S ha küszöbömre nem, hát ablakomba...