Versek az álmodozásról
Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
Átrohanok könnyű szívvel
Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.
Egy hídon mentem át, az Izvoron.
Furcsa hidacska volt:
Két szál fenyő,
Csak úgy, egymásba róva,
Az Izvor lent dalolt.
Nem volt az én elindulásom
A gyáva fiu utnakindulása,
Kit dédelget és széltől őriz
Dus kényelemnek féltő siratása.
Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
A fantáziám madaraira
Lappangva les egy láthatlan íjász,
Hervadó lelkem ős-bozótja közt
Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
A sápadt égből kék vér harmatoz.
Fehér papírból készitek hajót,
Gondos kézzel vízre bocsátom.
Benne küldöm féltett virágom
Idegen tájra.
Repülj hajó, kicsiny hajó.
Tudja a jó isten,
Én megházasodám,
Kedves magyar lánynak
Lelkemet odadnám.
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Bár a végzet azt akarta,
Hogy szegény fiu legyek -
Kedve jó pillanatában
Szép kis kerttel álda meg!
Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.
Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!
Dalra, dalra, néma húrok!
Lengj előmbe, ideál;
Hagyd hevűlni képzeményim
Égi fényed bájinál.
Óh, pírban fürdő
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű város.