Versek az állatokról
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Varjak, varjak, kóbor varjak,
Trágyás mezők szabad népe,
Madár-szalon söpredéke,
Ti vagytok a szent madarak.
Gyeplőt íves nyakába vágtam,
S rohan vakon lovam;
Úttalanul és zabolátlan
Rohan, rohan, rohan.
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Csip-csip, hull a hó,
Éhezünk, fázunk,
Csip-csip, hideg van,
S nincs meleg házunk.
Itt van minden ennivaló,
Jöjjetek,
Csirke, tojás, petrezselyem,
Vegyetek.
Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerűl,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
A kis angyalkák szürkeszín szitáján
a földre szikra lisztszemek szitálnak
s a fehér földre mosolyogva, lassan
repülnek, szállnak.
Ki átható, egyhangu dalaiddal
betöltöd a nyugalmas éjszakát,
milyen lehet tenéked a világ?
Panaszkodik Kati néni
A gazdának:
Nagyobb kamrát mért is, mért is
Nem csinálnak?
Volt egyszer egy fehér
Falusi komondor,
Lompos volt a farka,
A szőre meg kondor.
Egyszer egy kis cica
Elindúlt álmába,
Szerencsét próbálni
A kerek világba.
Kedves helyünk a majorság,
Már magában egy kis ország;
A majoros a miniszter,
Kit az egész ország tisztel.
Volt egy török, Mehemed,
Sose látott tehenet.