Versek az állatokról
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Tarkabőrű király-tigris szeme vérben forog,
Éles fogát csattogtatja és rémesen morog;
Préda után járkál mindig s vele jár a halál...
- Uczczu, rajta, ki fogja meg?
Én fogom meg, én!
Hajszolják a kis pillangót
azon melegén.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
No, még ennél furcsább dolgot
nem láttam életemben:
Azt se tudom, hová legyek
szörnyű nagy nevettemben!
Röf-röf, én a szakács vagyok,
sok a dolgom sietek:
Lepényt sütök, rá se' érek
beszélgetni véletek.
A végtelen birodalom helyett
Adának néki egy kis ketrecet!
Milyen szépen megfér együtt
ez a három jó barát:
Kis Juliska az ölében
beczézgeti a cziczát...
Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.
Nincsen olyan fényes dolga
senkinek, mint én nekem:
Egész nap a birkáimat
vezetem, legeltetem...
Három picziny arany-hal
úszkál az üvegben:
De jó dolguk van nekik
ebben a melegben!
Tarka-barka papagály,
Büszke, mint a kis király;
Jár a szája, csak hadar,
Azt se tudja, mit akar;
Egy-két szót, ha bemagol...
A kis kanári száraz ágra hág,
Kis fészke neki az egész világ:
Abban dalolgat s ha dalolni kezd,
Köröskörül nem hallasz semmi neszt;
Mert olyan édesen dalol szegény...