Virág
Pihensz, angyal-szelid leány!
Arcád hamar meghervada;
Lelked fényes és tiszta volt,
Mint a menny gyöngéd harmata,
A földön megszerette azt
Az ég, amelytől származott,
S korán, korán visszavevé!
Fogadd el, édes Emmim,
Virágaim szebbikét:
Szerelmem ülteté ezt,
Szerelmem ápolá.
Hervadt virág, hervadt leánytól...
Elnézem szomorún, a nyárból
Nekem több nem kerül.
Szélvész! el ne ragadd a szelíd fa virágait; önként
Hullnak azok lassú hervadozással alá.
Nyílnak, nőnek, szaporodnak
Ablakomon a virágok;
Szép virágok, holt virágok,
Fagyos, fehér jégvirágok.
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak:
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
Istenem, de sok virág mosolyog felém;
Tátika, harangvirág, kikirics, kökény;
Egyik piros, másik kék, - jó az illata...
Az Ősz piros virágait
Ismeritek, kis lyányok, akik jöttök
S félős, nevető vágyakkal köszöntök.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Jön a tavasz, jön a tavasz, nyilnak a virágok,
Kint a réten serény, munkás méh-rajokat látok;
Döngicsélve egy virágról másra iparkodnak...
Értelmük egy a nagy világon:
Friss tűzszemek vesztedre várón.
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő megreszket légi, bibor ágyán.
Buja öröm száguld ezernyi vágyán:
Csak egyszer érni liliomos ajkhoz.
Most süss reám, erőfakasztó csillag.
Virágfejem most bujt ki s feléd bókol.
Ha nem segitsz, a férgek elszáritnak.
Most, most itass meg sugáritalodból.
Piroska Testvér
A földben s az égben,
Te por a porban,
Fény az üdvösségben -
Anyámmal együtt ugye megbocsáttok,
Hogy nem hintem a sírotokra mind
Ágyam mellől e tengersok virágot?
Nem rég jöttem haza.
Az otthonomban rózsákat találtam.
Akkor-nap küldte nekem valaki.
Alakja, arca, neve ismeretlen,
A lénye rózsaillatú titok:
Anonyma.