Virág
Oszolj el éji köd,
Ne född el a napot,
Hisz tőle ma sugárt
A föld nem is kapott
Pedig a kis virág
- Sugár - érted eped,
Hogy rezgő harmatán
Majd játszhasson veled.
A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó;
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta...
Az asszonyom pipacsot lát
és füttyent nekem az úton át
s hogy visszafüttyentek, lehajol.
El innen, el!
Ki a szabadba vágyom én,
Hol nincsenek rideg falak,
S csapongva száll az ég felé
A képzelet, ha szárnyra kap!
Kedves virág! Nyíló tavasszal
Törékeny élted megfogan.
Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
Pompátlanúl, de boldogan.
Hogy fösvény némelly tettében
A természet, megismerem,
Mert az életnek kertjében
Csak ötféle virág terem:
Szelíd búzavirágokat
Ád a dadogó kisdednek:
Ártatlan liliomokat
A gyermeki kezek szednek.
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Egymást átkarolva szépen,
Mennek a virágos réten.
Övék most az egész világ:
Nekik virít minden virág!
Kis kertben kedvesen bólint felém
A mályva, viola, bazsalikom
És én nagy, rejtelmes, mese-virágról,
Túlfinomult kelyhekről álmodom.
Fölmosolyg a hajnal
Bíbor köntösében,
Uj életfény reszket
Harmatos szemében.
Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy,
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.
A kertben áll a rózsa
Pirúlva bájolón,
Nincs párja szép nemében
A lombos bokrokon.
Nincsen delibb a föld körén,
Tavasznak nincs édesb tömény.
Örömmel nézek rátok
falusi házak előtt
virító haszontalan kertek,
ehéz por alól is nevető
virágok.
Virágos kertemnek legszebb ékessége,
Szememnek, szívemnek nagy gyönyörűsége,
Megbűvölten állok, hogyha reád nézek,
Szívem megigézed.