Tavasz
A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
A tavasz nálunk
azt jelenti,
hogy a szemre piszkos
láz megyen ki.
Tavasz vidulása,
A kakuk szólása,
Az én szerencsémnek
Búra fordulása.
A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet...
Zivatar 1927. április 2. délután
Tavaszi felhők közt hirtelenül
Megvillant valami - cikázó harangnyelv
S a fekete ég vészharangja megkondult félperccel utána.
Már sejtem őt, ha a lágy alkonyatban
A felhőt nézem, mely violaszínben
Valami távol muzsikára ballag
Egy ismeretlen rétre, messze innen.
A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.
Szép kikelet, kelsz hát, arcomba lehelsz hát,
újra, tavasz, onnan lelkembe lehelsz át,
lelkembe lehelsz, mely, úgy mint te, ezerszer
szúnnyad vala, s melyet táplálni te versz fel.
Itt vagy hát már óh kezdetnek
Legfelségesb példája,
A felserdült természetnek
Nagy pompájú mátkája!
Tavaszi zápor... bús barátom,
fáradt vagy és szomoru, látom:
tán sírhatnál - nevetek én!
No bizony, ilyen nagy legény!
Már a gyenge kökörcs fel-felemelgeti
A nyálkás avarok leple alól fejét
És pelyhes koszorúját
Lassanként nyitogatja ki.
Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerűl,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
Óh be szép vagy első Május!
Zöld a mező, a fű között
Ezer millió pimpimpáré
S rajta ezer millió bogár.
A csendes és fakó kis udvaron
Magam beszélgetek az éjszakával.
A boldogok menyboltja fukaron
Szór ide fényt. S mint haldokló madárdal,
Olyan ez az ének.