Szerelem
Ha én egykor megváltoznám!
Oh hogy szólhatsz igy nekem,
Most, a mikor már oly régen
Nem merengtem képeden.
Minő hamar... huszonhat év,
Csak alig egy pár pillanat,
És ime fürteim között
Már fehér szálak látszanak.
Milyen ifjú valál
Még nem rég ideje,
Arczod vidám, piros,
Hajad meg fekete.
Nem jövök el soha többé,
Csak most egyszer visszatérjek,
Kínos igy átvirasztani
Messze tőled, éjről éjet...
Tegnap még sínek mellett álltam
a páristjárt fiatal magyarokkal,
de most már egyedül élek egy lengő
pipaccsal a lábam előtt és a lányok
messzi dalával az alkonyodó...
Ma reggel vakondot fogott a kedves,
hogy járt a réten a túrás fölött;
csak meséli most fekete, prémes
csudáját tenyerének s földi
illatokkal ideadja nékem
a kezét bolondos szagolásra...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...
Sir a gyászos özvegy, árva,
Sirkeresztnél térdenállva:
A hova a könyek esnek,
Ott nyilnak a nefelejtsek.