Rózsa
Nyíló rózsa, nap sugára,
Csalogánydal, lepke szárnya
Mind oly szép, úgy szeretem.
Rózsa, hajolj meg a lányok előtt: szerelemmel az ifju
Téged imád, érted gerjedez, arcaikon...
Őszi rózsa, őszi rózsa!
Vetkezik a rét, a róna.
S neked most van születésed.
Szomorúság látni téged.
Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
Ha életem magános utján
Egy kis virág hajol felém;
Lágy illat-nyelven így susogva:
Neked virúlok! Légy enyém!...
Egy diák jött az utcán szembe vélem,
A gomblyukába rózsa...
Gyöngyharmatos ágon ringott egy szép rózsa,
Legszebb asszony ura leszakasztá róla.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
Kötöttem rózsa koszorút,
Szépet, pirost, háromsorút,
Szeretett rózsámnak adom -
Hogy feltűzze vasárnapon.
Értelmük egy a nagy világon:
Friss tűzszemek vesztedre várón.
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
Nem is lenne azután szó
Galamb búgásáról,
Rózsa nyilasáról:
Ha egymásé lennénk mi...
Közéig a hajnal, itt a gyógyulás,
Oh újra látom hát a kék eget!
Engesztelőn köszönt a napsugár,
Jöttömre még a lomb is integet.