Panasz
Kis lány, nagy lány,
Mit ér; ha hamis?
Fölebb is, alább is,
A szomszédban is.
Aki még szereti a régi szobák
bús, skófiumbőrös asztalait;
vagy fehér leányok nagy kerteken át
szálldosó esteli lágy dalait;
s akit megkínzott a szent szerelem,
egy-két szót az szóljon velem!
Langy harmat a' sárga mezőre ha hull,
A' völgy violája ifjodva virúl:
És balzsamot önt ha az égi remény,
Nem zúg vihar a' panaszos kebelén.
Ne félj, ne félj, kedves lélek!
Ne távozzál előlem.
Mondtam, hogy már nem remélek...
Miért tartasz hát tőlem?
- Hányan sirják, panaszolva
ezt az életet:
milyen szép lehetett volna
s milyen csúnya lett!
Minek panaszkodsz?!
Hogy rosszul bánnak itt veled,
A szidalom a kenyered.
Késő éjjel s a kora hajnalon
Igát vonszolsz, akár a jó barom.
Költők agg fejedelme,
Kit úgy fennhord a hir,
Mi az, mi téged olykor
Oly méla búra bir?
Mért ver illy búsan ez a' szív?
Mért fakadoznak e' könnyek?
Néktek elhúnytt örömeim,
Néktek ah ömlik özönnyek!
Óh, Vénus terhes igája,
Hogy kell magam adnom alája.
Nyakamat vas lánca szorítja,
Szívem siralomba borítja.
Már siet hátra napunk, már int az enyészeti alkony,
Minden Morphéus csendes ölébe borúl.
Én egyedűl e gyászos halom selymére ledőlvén
Árva fejem bajait megkeserűlve nyögöm:
Délia már feltűnt, bájfénye remegve körűlem
Zsengedező gallyak fürtjein által evez.
Új poéta panasza a régi holdhoz
Hogy a hűs márványerkélyre léptem,
rámnyujtotta bús, hideg kezét.
Görbe, zöld hold az Ezeregyéjben,
és kérdezte: emlékszel-e még?