Ősz
Itt van az ősz, itt van ujra...
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
A tekintetem rátévedt egy fára:
Nini még most sem sárga.
A méla piktor, az ősz festi már
A lombokat a sárguló pagonyban,
Egy-egy levél - dús színfolt - messzi száll
Avar ölében elpihenni nyomban.
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Őszi délben, őszi délben,
Óh, be nehéz
Kacagni a leányokra.
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan, szótlanul:
Lelkemben első tavaszom
Egész világa felujul.
Kezd már tombolni az őszi vihar,
Meg-megcibálja a fák üstökit
És szerteszórja a leveleket,
Miket pusztító keze leszakít.
Repül a por az őszi táj felett,
- Hamvas, kavargó, könnyű fellegek -
Felkél a hazatérő nyáj nyomán
Az utak széles, hosszú vonalán,
Nagy csordák fehér sokasága benne,
Mintha egy hadsereg dobogva menne,
Most gyors, rövid mozgással általvágja
A falu göndörszőrű disznónyája.
Kerti utra lassan hullnak
Zsugorodott falevelek,
Megcsörrennek, elsiklanak
Apró kövű porond felett.
Még szól a tücsök, de már nem soká,
Átadja csöndes birodalmát.
Oly nesztelenül tűnik el,
Mint szeptember s a hulló levelek.
Hallottátok már?
Ősszel, amikor kavarog a köd,
Az éjszakában valaki nyöszörög.
Ki átható, egyhangu dalaiddal
betöltöd a nyugalmas éjszakát,
milyen lehet tenéked a világ?
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készűl olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.