Ősz
Eltűnt a Nyárnak hévséges színe előlünk,
Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Piczi fehér felhő
Arany búza felett,
Széles szekereken
Hordják az életet.
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú felhőt sírva űz a szél...
Hallottam egy regét valaha régen:
Van egy sziget, hol örök tavasz él.
Az Ősz leült a diófánk alá
és hátradőlve pihen a padon,
öreg zenész, derűsen, szabadon.
Fent a fáknak pírja játszott,
de ez a pír hervadás volt,
mint a földről távozónak
arcán rózsák rajzolódnak.
A felhők újra rózsaszínbe' játsznak
És újra nyílik a virág;
Napfény játszik kék tükrén a Dunának -
Oh mily szép őszi nyárvilág!
Az őszi köd paplant terített
Mezőre, rétre, fára, fűre.
A nótás nyárnak csendbe eltörött
Víg nótát zengő hegedűje.
Rózsa, húgom, alázd meg a fejed
A gőg után, mosolyt se dobj a rögre,
Elmúlnak im az ónarcú ködökbe
A mályvaszínű nyári reggelek...
Ég azúrja, őszi napsugarának
sárga selyme, lengedezz!
Vágyaim viharvert csolnakának
üdvözítő tenger ez.
Benne csendes búval ülök
és a messzi part felé repűlök,
arra küldöm énekem.
Becsukja szemét most a ház,
Benne már csak a csend vigyáz,
Elmúlt a nyár.
Hatalmas ősz van. Behódolt a kert
A fák mezítlen, néma foglyok állnak
Elébe szórván kincseit a nyárnak
Most ítéletre várnak. Vár a kert.
Bármerre járok, ballagok,
csak levelek és levelek,
az őszi reggel fényiben
villognak és keringenek.
Itt léptetnek az árva fák,
Vert katonák züllött komiszban.
Városi fák, kiket az ősz
Szerelt le és a dér leszabdalt
Csillagot, tarka paszományt.
Őszi táj felett bolyongok,
Búmban egyedül;
Fergeteg veszen lapályon
És tetőn körül.