Ősz
Arannyal szegve felhők álom-tornya.
És benne, mintha harang szava szólna.
Kárpáti szél, amely fölötte jár:
Hervad a nyár.
Megsápadt őszi hajnalon
Virágok harangoznak:
Megfosztott kelyhek éneke,
A titkolt búcsuzónak.
Haldokló, őszi alkonyon
Velem vannak testvéreim:
A tétlen csönd, a nyugalom.
Október, a piktorok Piktora
Már teljes lendülettel festeget.
Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
Húzza hervadó világok felett.
Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
Időt igérő, duzzadó gerezdek,
Nap-váró fürtök, álmodó hegyen.
Szűz nóta csendül kristály-poharamban
Várom, hogy őszre bő szüret legyen.
Addig nézegetted
Levelek hullását,
Levelek hullását,
Fecskék indulását...
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Ültem a rét zöld pázsitján,
Hol a csermely omlott tisztán;
Illatos fű, nyilt virágok...
Szemem alig nézett rájok.
Kikelet.
Egy évben van négy szakasz,
Elkezdjük most a tavaszt.
Megérkezett az ősz,
és a szüretelők dalolása a falvak felé vonul.
Már terjeng az októberi köd,
Hullanak a fonyadt levelek
Fáradtan, fakón, disztelenül.
A gunnyasztó Gellérthegy fölött
A párás bánat könnyé merevül.
Ne hivj engem ki a mezőre,
Ha elveszett virága, zöldje!
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyü szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt...