Örök szerelem
Mindennap elmultával,
Képed messzebb esik:
Mint kertem szélfuváskor,
Levéltül fosztatik.
Istenem! Istenem! Oh Egek! mit tegyek?
Sírjak e'? Nyökjeké? haljak e'? vagy legyek.
Utólján most hallám szavát kedvesemnek,
Ki egyedül vala reménnye éltemnek.
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
Kedves lányka! ha sírhelyemet meglátni jövendesz,
Szőke hajadból egy fürt legyen áldozatod.
Ifjukoromnak eszményképe,
Te voltál az a lány!
A költő bájos felesége
Te lettél azután.
A környéken harmonika,
koronként könnyel kornyikál,
autó fut el, port ráncigál.
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.